Szerző: Balogh Judit

A taktika a technika megfelelő, célszerű alkalmazását jelenti a különböző játékhelyzetekben. Mivel a kosárlabda a stratégiai sportágak közé tartozik, a taktika a játékban kiemelkedő fontosságú. Oktatása a legegyszerűbb technikai elemek taktikába ágyazásával indul, majd fokozatosan épül tovább, és egy hosszú folyamat végén érnek el a játékosok a bonyolult csapatszintű taktikai rendszerek megvalósításáig. Rendkívül fontos, hogy a technika és a taktika minden szinten összekapcsolódjon, valamint hogy a taktika oktatása előtt a szükséges technikai háttér rendelkezésére álljon. Nem célszerű pl. elzárás tanítani addig, amíg a játékosok nem tudnak jól irányt- és ritmust váltani, vagy nem helyes zónavédekezést alkalmazni addig, amíg a játékosok bizonytalanok az emberfogásban. Kezdetben mindkét taktikai elem eredményes, hiszen az ellenfelek korukból és korlátozott tudásukból adódóan hibázni fognak, a későbbiekben azonban a hiányos alapok a játékosok pályafutását negatívan befolyásolhatják. Kiemelkedő cél, hogy a taktikai elemek gyakorlása által a játékosok megértsék a játék elveit, logikáját és szellemét, mert csak így válhatnak kreatív, önállóan játszani képes játékosokká.

 

A taktika felosztása:

 

egyéni taktika

csapatrész taktika

csapattaktika

 

A kategóriákon belül megkülönböztetünk támadó és védő taktikát.

 

 

Az egyéni taktika a játékos egyéni döntéseit jelenti, melyek kezdetben a saját védőhöz történő alkalmazkodást, később fokozatosan a csapattársakat és a többi védőt is figyelembe vevő döntésekben nyilvánul meg. Az egyéni taktika alapvető fontosságú a játékban, enélkül a játék magas szinten sem működik, hiszen egy figura sem válthatja ki a váratlan megoldásokat.

A játékosok képzésében az egyes technikai elemek alapszintű elsajátítása után azokat minél előbb össze kell kötni az egyéni taktikával. Mivel az emberi agy csak fokozatosan éri el teljes kapacitását, a gyerekek kezdetben csak egy-két dologra képesek egy időben koncentrálni, nem tudnak társaikra is figyelni, így összjáték nem alakulhat ki. Hiába kiabál az edző a pálya szélén, hogy „Passzolj!”, ha a játékos a labdavezetéssel és a védőjével van elfoglalva, ami minden energiáját és figyelmét leköti. Tudomásul kell venni, hogy a legkisebb korosztály (6-7 évesek) agykérgi fejlettsége többnyire nem alkalmas a figyelem megosztására, ezért a többválasztásos döntések meghaladják képességeiket.

Alkalmas viszont ez az időszak az egyéni döntések meghatározóinak tanítására, a játékhelyzet észlelése és a megfelelő reakció összekapcsolására (pl. ne fusson oda a labdához, olyan helyre mozogjon, ahol nincs védő). Ügyelni kell arra, hogy a feladat egyszerű legyen és a választási lehetőségek száma kettőnél ne legyen több. Fontos az is, hogy a gyakorlás során lehetőleg modellezzük a mérkőzés során kialakuló helyzeteket és ennek megfelelően építsük fel a gyakorlatokat. Az irányváltás oktatásánál pl. tudatosítani kell, hogy erre csak akkor van szükség, ha a védő lezárja az egyik irányt, vagy ha az eredeti irány nem a kívánatos cél felé vezet. Az irányváltás megtanulása után nem célszerű azt hosszú időn át edzésről-edzésre védő nélkül, bójákon gyakorolni, mivel ez nem segíti az alkalmazásszintű tudás megszerzését.

Később, a játékosok érésével, fejlődésével, technikai tudásuk gyarapodásával egyre több taktikai megoldásra lesznek képesek, így egyre több lehetőség közül lesznek képesek választani. A gyakorlatok bonyolításával, a választási lehetőségek és a játékosok számának növelésével egyszerre több tényezőt kell figyelembe venni, ami alapján egyre gyorsabb döntéseket kell hozni. Fontos tehát, hogy az edzés gyakorlatainak túlnyomó többsége tartalmazzon olyan helyzeteket, amikor a meglévő technikai tudás alapján döntéseket kell hozni. Ezek lehetnek egészen apró, szinte jelentéktelen választások (pl. két társ közül kinek passzol védő nélküli helyzetben), vagy nagyobb döntések (pl. 1:1 kezdeményezése a játékban). Mindenképpen kerülendő az olyan gyakorlatok gyakori alkalmazása, melyekben a játékosnak nincs döntése, csak vonalon fut (pl. páros lefutás, hármas nyolcas, egyes közkedvelt palánkpasszos indítási gyakorlatok).

 

Az egyéni taktika néhány eleme:

mikor kell irányt váltani

merre célszerű elindulni

merre kell fordulni a labdával (pl. sarkazásnál)

cselezés

labdavezetés megválasztása

elszakadás vagy befutás közti választás

passz, elindulás vagy dobás közti választás

2:1-es emberfölény megoldása

dobásfajta megválasztása

lepattanó

irány lezárása az 1:1 védésben, stb.

 

Az egyéni taktikát mindenféle játékban jól lehet tanítani (fogó, kidobó, speciális egyéni versenyek), a kosárlabdajátékban pedig hasznos a kisebb számú csapatokban történő kosárlabdajáték (2:2, 3:3, 4:4).

 

 

A csapatrész taktika 2-3 ember tudatos együttműködését jelenti a játékban, melyhez feltétlenül szükséges az egyéni taktika megfelelő szintű fejlettsége. A csapatrész taktikában a játékosok már nem csak saját helyzetüket és lehetőségeiket nézik, hanem alkalmazkodnak egymáshoz, tudatosan próbálják társaikat is helyzetbe hozni, vagy kisegíteni.

Tanítása edzéséletkortól és képességektől függően 11-13 éves korban kezdődik, majd fokozatosan válik egyre összetettebbé. A mai felnőtt kosárlabdában az emberfogás elleni támadások többnyire 2-3 ember kapcsolatára épülnek, ezért a csapatrész taktika alapos elsajátítása kulcsfontosságú.

Az edzések során sok olyan gyakorlatnak kell lennie, melyek figyelemmegosztást és döntéseket igényelnek, emellett az egyszerű és a bonyolult helyzeteket megfelelő arányban tartalmazzák.

 

A csapatrész taktika néhány eleme:

területfelszabadítás

„add és fuss”

elzárás

posztok kapcsolatai

3:1, 3:2-es emberfölény

csapdázás

besegítés (teljes rotáció nélkül),

emberhátrányos védekezések (3:2, 4:3), stb.

 

A csapatrész taktika oktatásában hasznosak azok a játékok, melyekben kis létszámú csapatok játszanak egymás ellen (csoportos kidobó és fogójátékok), kosárlabdajáték 3:3, 4:4 ellen, vagy létszámkülönbséggel (3:2, 4:3).

 

 

A csapattaktika öt ember tudatos együttműködésén alapul, erre a biológiai serdülőkor után, 16-18 éves kortól képesek a játékosok, de önállóan csak akkor, ha az egyéni- és a csapatrész taktikát megfelelően elsajátították. Nem arról van szó, hogy a játékosok egy megtanult figurát képesek végrehajtani, hanem arról, hogy a meglévő eszközeikkel képesek szabadon, mind az öten együtt játszani. A figurális játék nem azonos a csapatjátékkal! A játékosok helyezkedése, célszerű, egymáshoz és az ellenfélhez igazított mozgásai adják a játék alapját támadásban és védekezésben egyaránt. Fontos tehát, hogy az edző az edzéseken és a mérkőzéseken is legalább részben szabadságot adjon játékosainak, ne kösse meg túlzottan és ne akarja folyamatosan irányítani tanítványait. A játék elveit és logikáját legjobban a tapasztalás útján lehet megérteni, ezért az edzéseken sok lehetőséget kell adni arra, hogy a játékosok próbálkozzanak, a törvényszerűen bekövetkező hibákat pedig a tanulás természetes velejárójaként kell kezelni.

 

A csapattaktika néhány eleme:

szervezett indítás

átmeneti játék

figurális játék

különböző védekezési rendszerek, stb.

 

A csapattaktika oktatása nagyobb létszámú csapatok együttműködését igénylő játékokkal (csapatfogók, csapatkidobók, egyéb stratégiai játékok) és 5:5 elleni szabad, vagy speciális szabályokkal játszott kosárlabda játékkal történhet a leghatékonyabban.