A dobóhatékonyság újfajta statisztikai megközelítése
Szerző: Zieger Milán
A cikkben egy alternatív statisztikát szeretnék bemutatni, ami a dobóhatékonyságot próbálja leírni. Nevezzük ezt az egyszerűség és rövidség kedvéért dobóindexnek. A későbbiekben is így használom majd, pontosan definiálom az értéket, amit számos példával ismertetek és elemzek majd.
Mindenek előtt nézzük, hogy jutottam el arra, hogy dobószázalékok és a relatív pontátlagok világából kilépjek. Az ok nagyon egyszerű: ezek a statisztikák nem elég beszédesek a számomra. Természetesen nem haszontalanok, sőt! Ismeretükben nem kell meccsek százait megnéznem, hogy tudjam, hogy valaki milyen jól dob büntetőt, vagy éppen hárompontost.
Nézzünk egy egyszerű példát a megbízhatatlanságra! Ki a jó dobó? A kérdést most nézzük szigorúan statisztikailag, mivel el szeretnénk kerülni a már említett heteken át tartó videózgatást. Aki több pontot dob! – vágná rá egy laikus, de a gondolatot hamar elhessegethetjük, mivel nem gondolhatjuk komolyan, hogy jobb dobónak nevezünk egy olyan játékost, aki 20 kísérletéből 7-et értékesít, mint aki 6-ból 6-ot teljesít.
Jobb dobószázalék! – ehhez a megállapításhoz szintén nem kell nagy ötlet, de már érezzük, hogy sokkal jobban közelítettünk a “jó dobó” felé. Persze, itt sem mindegy, hogy a hárompontos vonalon kívülről próbálkozunk, vagy a gyűrű alól, de most már erre is külön statisztika van. Ha ezeket a dobószázalékokat elkülönítettük (belevéve a büntetőt is), akkor hátradőlhetünk, mert meg tudjuk mondani, hogy ki tud a legpontosabban messziről, ki közelről és ki a büntetővonalról célozni. Persze itt is számos hiányossággal találkozhatunk, mert nem derül ki, hogy melyik fajta dobásból mennyit kísérletezik valaki, illetve nem tudjuk egy kalapban vizsgálni a játékosokat. Előfordulhat, hogy egy jó hárompontos dobónak lehet, hogy ugyanolyan a dobószázaléka, mint egy gyengébbnek, azért mert sokkal többet kísérletezik akár rosszabb helyzetből, míg az utóbbi csak üres helyzetben vállalkozik.
Rengeteg példa közül még egyet szeretnék kiragadni: Karl Malone az első félidőben jobb dobószázalékot produkál, mint Michael Jordan az első félidőben, majd ugyanezt megismétli a második félidőben is. Ezek után nem meglepő arra a következtetésre jutni, hogy ha az egész meccset nézzük, akkor Malone-nak jobb dobószázaléka volt mint Jordannek. Annál meglepőbb, ha én ezt fordítva állítom, pedig mindkettő előfordulhat. Az előbbi átgondolását az olvasóra bízom, most nézzük csak a meglepő irányt!
Malone első félidő: 5/10 50% Jordan első félidő: 4/10 40%
második félidő: 1/1 100% második félidő: 9/12 75%
egész meccs: 6/11 54,5% egész meccs: 13/22 59%
Én a jó dobójátékost valahol a sok pontot dobó és a jó százalékkal dobó között keresem. Tegyük fel, hogy el kell döntenem két játékosról, hogy melyik a jobb dobó (lehetnek akár különböző posztokon is). Az előbb látott statisztikák engem nem győztek meg, így máshol kell keresgélnem. Tegyük fel továbbá, hogy rengeteg időm van. Ebben az esetben véletlenszerűen kiválasztanék meccseket és megszámolnám, hogy 100-100 dobásukból hány pont születik. Ez már egy jó megközelítése a “jó dobónak” és az általam használt dobóindex egy felületes definíciója is, de azért pontosítsunk! 100 dobás között lehet közeli, középtávoli, hárompontos is, ha dobás közbeni fault történt, akkor az abból szerzett 1, 2 esetleg 3 pont szintén ahhoz a dobáshoz tartozik (vagyis a büntető dobásokat külön nem adjuk hozzá).
A képlet a következő:
(összes pont / (összes dobás + 0,44 x összes büntető)) x100
Az összes pontot, dobást, büntetőkísérletet tekinthetjük egy meccsen, egy szezonon vagy akár egy egész karrieren belül is. A 0,44-szeres szorzó azt mutatja, hogy a büntető rádobások felénél picit kevesebb támadással kell elérni azt a bizonyos számot. Gondoljunk bele, hogy sokkal gyakoribb a faulttal együtt sikeres dobás, mint a hárompontos közbeni szabálytalankodás. A 100-as szorzót kivéve az index megmutatja a játékos egy dobásának várható értékét. Utánakerestem, és kiderült, hogy ehhez nagyon hasonló statisztikát használnak Amerikában (az NBA-ben), amit True Shooting Percentage-nak neveznek. Nagyon hasonló, annyit jelent, hogy csak egy konstans szorzóban tér el egymástól, vagyis 200-zal kell megszorozni a TSP-t hogy megkapjuk a dobóindexet. De akkor miért a dobóindexet használjuk? Pusztán azért, mert könnyebb belegondolni a jelentésébe (ismétlésképpen: 100 dobásból hány pontot szereztünk). TSP-nél kapunk egy százalékot, ami még 100%nál is lehet magasabb(!), mihez kezdünk vele? Nehéz értelmezni, mert ez nem olyan mint a dobószázalék, ahol ha 33%-ot mutat a statisztika, akkor előttünk van, hogy minden 3. dobást értékesíti az illető.
Most hogy megértettük mit is jelent, kezdjük el vizsgálni. Milyen értékeket vehet fel? A szélsőséges esetek csak nagyon kis mértékben, esetünkben például egy meccsen fordulhatnak elő, vagyis például a 0, ha nincs sikeres kísérletünk vagy a 300, ha mindegyik dobásunk sikeres hárompontos. Az olvasóra bízom a felső határ megtalálását (segítség: formális definíciót használjuk!). Egy mérkőzés statisztikájából bemutatom, hogy számoljuk a dobóindexet, de a későbbiekben ezt csak nagyobb mértékű (szezon, karrier) esetekben használom.
3 pontos: 3/5
2 pontos: 5/9
büntető: 6/8
Látjuk a dobóindex nélkül is, hogy ez egy nagyon jó meccs volt, ami egy egész szezonban tarthatatlan, de még az általunk kivetített 100 dobásra is irreális. Számoljunk!
Összes pont: 9+10+6=25
Összes dobás: 14
Dobóindex: (25/(14+0,44×8)x100 = 142
Most nézzünk egy gyenge teljesítményt, ahol az olvasót már nem untatom a számolás menetével.
3 pontos: 0/2
2 pontos: 2/7
büntető: 5/9
Dobóindex: 69
Vajon mennyi lehet az átlag? Mekkora értéktől eredményes, jó dobó valaki? Egy szezonra levetítve számításaim szerint a legtöbb játékos (ez független a ligától, hogy NBA vagy éppen a magyar NB1) 105 és 115 között mozog, vagyis ezt tekinthetjük átlagosnak. A kirívóan rossz teljesítmény 100 alatt, a jó pedig 120 fölött kezdődik. A Szolnoki Olaj rájátszás dobóindexe eddig (ami persze a játékosok súlyozott átlaga): 111, éppen annyi, mint a Golden State Warriors alapszakasz teljesítménye. A csapatoknál nincsenek nagy különbségek kiegyensúlyozott bajnokságokban. De térjünk vissza a játékosokra, mert szeretném bemutatni, hogy mennyire jól működik az index 3 teljesen különböző játékosnál (1-1 adott szezonban), akik mind a bajnokságuk legjobb dobói. Elnézést kérek a sok amerikai példáért, de nekik a legkezelhetőbb a statisztikai adatbázisuk.
Kevin Durant 2013-14: az idei szezon pontkirálya, nagyon sok játékperc, sok rádobás, kintről bentről egyaránt tarthatatlannak bizonyult.
Tyson Chandler 2011-12: center, aki kiemelkedően értékesítette a palánk alatti helyzeteit. Mezőnyből 68%-kal dobott és a büntetőket is magas emberhez mérten jó százalékban értékesítette, 69%-kal.
Kyle Korver 2013-14: NBA rekordot állított fel azzal, hogy zsinórban 127 meccsen volt legalább egy sikeres hárompontos kísérlete.
Nehéz lenne ezt a három játékost egy statisztikai mutató alapján összehasonlítani, de mindhárom kiemelkedően hatékony dobó a maga saját területén, amit a dobóindex is bizonyít:
Durant 127, Chandler 141, Korver 130
Felhasznált irodalom:
Közösségi