A LEPATTANÓSZERZÉSBEN RÉSZTVEVŐ JÁTÉKOSOK SZÁMÁNAK ELEMZÉSE EUROLIGA MÉRKŐZÉSEKEN

Összefoglalta: Fülöp Zsolt

A feldolgozott cikk: R. L. Ribas, R. Navarro, F. Tavares és M. Á. Gómez (2011): Analysis of Number of Players Involved in Rebound Situations in Euroleague Basketball Games. The Open Sports Sciences Journal, 2011,4,10-13.

A kutatás az Euroliga 2009/2010-es szezonjából a legjobb 16 csapat összes (n=48) mérkőzését elemezte. Összesen 2170 sikertelen mezőnydobás kísérletet vizsgáltak, melyekből lepattanó labda lett. Az ellentmondások elkerülése érdekében néhány esetet kizártak (blokkolt dobások, büntetődobások, melyek nem értek gyűrűt vagy palánkot, dobás közbeni személyi hiba, pályán kívülre pattanó labda, második szándékú mezőnykosár és lepattanó utáni tartott labda).

A vizsgált helyzetek 1) egy támadó, egy védő; 2) két támadó, két védő; 3) három támadó és három védő; 4) eggyel több védő; 5) kettővel több védő; 6) hárommal több védő; 7) eggyel több támadó; 8) minden előny és hátrány helyzet a támadó- és védőlepattanóknál. A többit ritka előfordulásuk miatt nem vettük figyelembe (néggyel vagy öttel több védő; kettővel, hárommal vagy néggyel több támadó; négy-négy és öt-öt elleni helyzetek).

Az 1. táblázatban összegzett eredmények azt mutatták, hogy a védelem nem szerez statisztikailag szignifikánsan több lepattanót a támadóknál, amikor a küzdelemben résztvevők száma egyenlő. Ez arra enged következtetni, hogy ebben az esetben azért kell harcolniuk, hogy jobb pozícióba kerüljenek a küzdelem megnyeréséhez. Amikor különböző a létszám, akkor viszont a létszámfölényben lévők többet szereznek, akár támadók, akár védők. Azt is megállapították, hogy a létszámfölényes védő és támadó helyzetekben egyaránt több lepattanót szedett a fölényben lévő a hátrányban lévőnél.

1. táblázat          Lepattanót eredményező szituációk elemzése

Szignifikánsan különböző: * p≤0,05

Az eredmények ismeretében a lepattanózás javításához anticipációt és a döntéshozatalt fejlesztő gyakorlatok szükségesek, valamint szükséges a technikai és taktikai felkészültség, a sarkazás, a kizárás és a labda határozott „letépése”. Ha a játékosoknak ugyanannyi helyük van a pozíciószerzéshez, fontosnak tűnik, mennyire képesek előre látni ellenfelük mozgását. A lepattanóért folyó küzdelemben gyakran résztvevő játékosoknak pontosan ki kell tudniuk következtetni, hogy merre fog pattanni a labda, attól függően, hogy ki dobta (pl. a dobás helye, képzettség, a védekezés típusa). Ha ellenőrzés alatt tartják ezeket a tényezőket, elővételezhetik a mozgást és megpróbálhatnak jobb pozíciót kiharcolni a lepattanó megszerzéséhez.

Az edzőknek behatóan kell ismerniük az ellenfeleiket. Például ha egy edzői stáb pontosan tudja, hogy az ellenfélnek hány játékosa fog menni a lepattanóért, fel tudja készíteni a csapatát arra, hogy mindig többen induljanak a labdáért.

A védők és a támadók létszámfölényes helyzeteinek elemzése azt mutatta, hogy kevesebb játékossal lényegesen nehezebb megszerezni a lepattanót. Ha a védők vannak kevesebben, a támadók szereznek többet, mert legalább egy játékos üresen mehet a labdáért. Fordítva is igaz, ha több a védő, minden támadót ki tudnak zárni, míg a többiek szabadon indulhatnak a lepattanóért. Emberhátrányos helyzetben zónázó csapatot gyors mozgással összezavarva, a támadók jobb helyzetből mehetnek a labdáért, míg fordított esetben, nagyobb számú védő esetén, minden meghatározott területre jut egy ember, aki kizárja onnan a támadókat és nem engedi őket a lepattanóért ugrani.