KREATIVITÁS A KOSÁRLABDASPORTBAN

Szerző: Balogh Judit

kreativitás

A kreativitás (alkotóképesség) jellemzői az önállóság, újszerűség, eredetiség, azaz, hogy az egyén szokatlan, atipikus, statisztikailag ritka megoldásokra képes. Mindennek természetesen együtt kell járnia a hatékonysággal, enélkül a megoldás inkább furcsának tűnik, mint kreatívnak. A kreativitás pszichológiai alapja a másként gondolkodás; a konformizmus, a megszokott dolgok automatikus elfogadása az alkotás legfőbb gátja.

A sportban a kreativitás feltételezi, hogy az egyén több lehetséges megoldást tud egy bizonyos helyzetre és ezek közül többnyire helyesen választ. Ehhez szükséges, hogy a sportoló egyszerre több mindenre tudjon figyelni, így több információt legyen képes feldolgozni és ezért több összefüggést lásson az átlagnál. Természetesen az sem mindegy, hogy az észlelés – feldolgozás – döntés – mozgás megkezdése folyamat milyen sebességgel zajlik le. Jellemző még a jó helyzetfelismerés, az önálló problémamegoldás, a helyzetnek megfelelő döntések, és az anticipáció.

A kreativitás kétféleképpen valósulhat meg:

  • a megtanult különböző megoldások közül a helyzetnek, tudásnak, ellenfélnek, eredménynek, célnak leginkább megfelelő megoldás kiválasztása;
  • új technika, vagy taktika alkotása, akár állandó (pl. új dobásforma, csel), akár egyszeri megoldásról van szó (kényszerhelyzet eredményes, nem tudatos, de sikeres megoldása).

A sportjátékokban rengeteg helyzet adódik, melyeket sokféleképpen lehet megoldani – akár egyéni, akár csapatrész, akár csapatszinten. Ezért a váratlanság, az ellenfél számításainak áthúzása a játék lényege, mely alapvetően szükségessé teszi az önálló gondolkodást. A kreatív játékos mozgását, cselekvéseit a helyzet adta keretek között képes nagyon rövid idő alatt megváltoztatni, a változó körülményekhez pedig gyorsan és eredményesen alkalmazkodik.

A kosárlabdában a játékosoknak nagyon rövid idő alatt jelentős mennyiségű információt kell befogadniuk és feldolgozniuk. A pályán négy csapattárssal együttműködésben kell tevékenykedni és még az öt ellenfelet is szem előtt kell tartani (nem beszélve az egyéb tényezőkről). Mindez életkortól nem független, az idegrendszeri fejlődés során a gyerekek általában 13 éves kor után képesek a figyelem megosztására, addig inkább csak a saját emberükre tudnak koncentrálni. Egy kutatás szerint a min. 10 év gyakorlattal rendelkező felnőtt férfi játékosok a helyzetek 40 százalékában nem vették észre teljesen üresen álló társukat. Ugyanez tehát teljesen természetes utánpótláskorú játékosok esetében.

 

A kreatív edző

A kreativitás fogalmát általában a játékosokra értelmezve használjuk, de nem szabad elfelejteni, hogy ez az edzői munkában is elengedhetetlen. Szoros összefüggés van az edző és a játékosok kreativitása között, az önállóan alkotni képtelen edző ugyanezt nem várhatja el tanítványaitól sem. A más edző(ke)t szolgamód másoló szakember nem csak önmaga önállótlan, de játékosaiból is alkotni képtelen sportolókat nevel. Sajnos a sport – és köztük az állandóan változó körülményeket jelentő sportjátékok is – meglehetősen hagyománykövető, a régi módszerek nagyon lassan változnak, kevés az újítás. Különböző kutatások kimutatták, hogy az edzők (csakúgy, mint a tanárok) túlnyomó többsége úgy edzősködik, ahogy őt edzették játékospályafutása alatt. Nem csak az akkor jónak tartott, de érdekes módon a nem kedvelt módszereket is ugyanúgy alkalmazzák, rengeteg a már régen elavult módszer, gyakorlat, játékrendszer. Kevés az olyan szakember, aki bátran mer újítani, veszi a fáradságot, hogy új feladatokat tervezzen és kipróbáljon, pedig a haladásnak ez az egyetlen útja.

A hazai tapasztalat sajnos az, hogy az utánpótlásban, de még felnőtt szinten is az edzők többsége végig diktálja az edzéseket és a mérkőzéseket, nem hagyják a játékosokra a döntéseket. A játékos így az edzőtől függővé válik, és nem tanulja meg a legfontosabbat: játszani. A játékosok nem találják meg a taktikai megoldást, ha a kívülről jövő utasítások figyelmüket egy irányba terelik. Márpedig az edző „diktálása” beszűkíti a játékost, csak követnie kell az edzői utasítást, ha pedig ez véletlenül elmarad, teljesen tanácstalan lesz. Minél több elemre tud a játékos egyszerre figyelni, annál valószínűbb, hogy kreatív megoldás születik. Kutatások igazolták, hogy az edzők által adott kevesebb instrukció a figyelem kiszélesedéséhez és a kreativitás javulásához vezet. A kevés utasítás a játékosnak lehetőséget ad, hogy maga találja meg és ismerje fel a lehetőségeket és ehhez válasszon megoldást. Egy kutatás szerint azok a játékosok, akik pályafutásuk során szignifikánsan több időt töltöttek nem sportágspecifikus mozgásos tevékenységekkel (játékokkal), kreatívabb játékosokká váltak. Ugyanakkor a két csoport között a sportágspecifikus tevékenységekben nem volt különbség az eltöltött időt tekintve.

Az edző változatos feladatokkal segítheti játékosait, az előálló helyzetek és az ezekben történő cselekvések pozitív hatással vannak a kreativitásra – a változatos és nem kötött tapasztalatok (pl. szabad játék) fejlesztik az alkotóképességet. Ezzel szemben a monoton, állandóan ismétlődő, minden szempontból kötött, döntéseket nem igénylő feladatok (pl. páros lefutás) alkotásra képtelen embereket nevelnek. A gyakorlatok összetettsége, a lehetőségek száma, az egy gyakorlatban hozott döntések mind befolyásolják a játék rendszerének, logikájának megértését, a választások helyességét és gyorsaságát. A gyakorlat szabályai a gyakorlandóknak megfelelően változtatható, de még a legegyszerűbb bemelegítő feladatok sem lehetnek mechanikusak. Nem szabad elfelejteni, hogy  egy JÁTÉKról beszélünk, ezért az edzéseknek is az a célja, hogy a játékosok megtanuljanak játszani. Kiválóan alkalmasak erre a testnevelési játékok, és az egyéb, a kosárlabda mozgásanyagához köthető bármilyen játékos feladatok. Sok edző úgy ítéli meg, hogy erre nincs idő, fontosabb tennivalók vannak a képzésben, ők elfelejtik, hogy a játékos tevékenységek közben a tanítványok rengeteg mindent gyakorolnak (gondoljunk egy fogó játékra, ezen belül a kitámasztásra, ritmus- és irányváltásra, távolságok felmérésére, helyezkedésre, stb.).

A kreatív játékosok hiányának másik oka a játék korai rendszerbe kényszerítése, a figurális, vagy kvázi figurális játék korai alkalmazása. A játékost a figura megfosztja a gondolkodástól, rögzített mozgáspályára kényszeríti és elveszi a kísérletezés lehetőségét. Kétségtelen, hogy az új dolgok kipróbálása hibákkal jár, de a tanulásnak feltétele a hiba, a tudás a hibákon keresztül szerezhető meg. A „trial and error (próba szerencse)” a fiatalok tanulásának legfőbb módszere, a hibás végrehajtás vezet a mozgás korrigálásához és végül eredményes alkalmazásához. Az önálló döntés kezdetben szintúgy hibákhoz vezet, amiből tanul a játékos, és ez végül a kreativitás fejlődését eredményezi. Mindez egy lassú folyamat végeredménye, melyhez türelem szükséges, a győzelem és a helyezés helyett a fejlődésre kell helyezi a hangsúlyt. A sportjátékokban a korosztályt meghaladó taktikai képzés mindig eredményhez vezet, de nem nevel játékosokat. Az edzőnek az utánpótlásban nem az eredményességet, hanem a kísérletezést, a jó döntést, a kreativitást kell jutalmaznia az edzések és a mérkőzések alatt is.

Elengedhetetlen tehát, hogy az edzések minden szinten és korosztályban változatosak legyenek, a játékszituációkat hűen modellező, döntési helyzeteket előállító gyakorlatok domináljanak, és hogy az edző engedje játékosait önállóan megoldani a feladatokat, akár a hibák árán is. Ehhez az edzőtől is nagyfokú találékonyság és ötletesség szükséges, a hagyományos, „jól bevált” (és láthatóan nem működő) módszerek helyett inspiráló, tanulást segítő feladatokat kell tervezni. Az ilyen típusú feladatok a játékosoknak is élvezetesebbek, és nagyban segítik a motiváció fenntartását.

Felhasznált irodalom:

Biróné Nagy Edit (2004): A sportoló felkészítése pedagógiai folyamat; célja a teljesítményfokozás. In: Biróné Nagy Edit (szerk.): Sportpedagógia (pp. 95-124). Dialóg Campus.

Jiménez, S., Lorenzo, A. and Ibañez, S. (2009): Development of expertise in spanish elite basketball coaches. Revista Internacional de Ciencias del Deporte. 17(5), 19-32.

Harveya, S., Cushion, C. J. and Massa-Gonzalez, A. N. (2010): Learning a new method: teaching games for understanding in the coaches’ eyes. Physical Education and Sport Pedagogy, 15(4), 361–382.

Hristovski, R., Davids, K., Araujo, D. and Passos, P. (2011): Constraints-induced emergence of functional novelty in complex neurobiological systems: A basis for creativity in sport. Nonlinear Dynamics, Psychology, and Life Sciences, 15(2), pp. 175-206.

Memmert D. (2011): Sports and creativity. In: Runco M.A., and Pritzker S.R. (eds.) Encyclopedia of creativity (pp. 373-378). San Diego: Academic Press.

Memmerta, D., Baker, J. and Bertsch, C. (2010): Play and practice in the development of sport-specific creativity in team ball sports. High Ability Studies, 21(1), 3–18.

Címkék: