JOHN WOODEN: A SIKER PIRAMISA
Szerző: Balogh Judit
John R. Wooden (1910-2010) legendás edző, tízszeres NCAA bajnok a UCLA csapatával, az első ember, aki játékosként és edzőként is bekerült a Hírességek Csarnokába. Wooden több könyvet is írt és számtalan előadást tartott a sikerről, a siker eléréséről az életben, az üzletben és a sportban. Amerikában a kosárlabda nagy bölcsének tartják, mondásai kiállták az évtizedek próbáját, a mai napig szívesen idézik az élet több területén. Leghíresebb és leggyakrabban idézett gondolata a Siker Piramisa, melyben a sikerhez vezető utat és annak összetevőit próbálta meghatározni.
A sikert Wooden a következőképpen határozta meg:
„A siker lelki nyugalom, ami az elégedettség közvetlen eredménye, mert tudjuk, hogy mindent megtettünk azért, hogy a képességeink szerint a legtöbbet hozzuk ki magunkból.”
Rövid ideig ezzel a definícióval meg is volt elégedve, de gyorsan rájött, hogy a meghatározás hiányos. Szeretett volna valami konkrétabbat, szemléletesebbet, ami inspiráló lehet játékosainak. 14 évig dolgozott a Siker Piramisán, ami végül 15 építőkőből áll, melyek szerinte szükségesek a siker eléréséhez. A siker két sarokkövének a szorgalmat és a lelkesedést határozta meg, végső célnak a versenyzői nagyságot, a csúcson pedig szerinte hitre és türelemre van szükség.
(a kép nagyításához és élesítéséhez kattints a képre)
Szorgalom: A szorgalom nagyon kemény munkával jár. Nem lehet csalni, nincs könnyű út.
Lelkesedés: Az energiád és az örömöd, a lendületed és az elkötelezettséged másokat is ösztönöz, és nagymértékben inspirál.
Barátság: Igyekezz olyan csapatot építeni, ahol a bajtársiasság és a tisztelet uralkodik.
Lojalitás: Légy hű önmagadhoz és azokhoz, akiket vezetsz.
Együttműködés: Inkább azzal foglalkozz, hogy mi a helyes, mint azzal, hogy kinek van igaza.
Önuralom: Az irányítás saját magad kontrollálásával kezdődik. Légy fegyelmezett.
Éberség: Mindig legyél körültekintő és figyelj. Keresd, hogy hogyan tudsz fejlődni és hogyan fejlődhet a csapat.
Kezdeményezés: Hozz döntést! Ennek elmulasztása gyakran a legnagyobb kudarc.
Kitartás: Tarts ki. Ha nem sikerül, próbáld újra; keményebben, okosabban. Maradj eltökélt.
Megfelelő állapot: A képességeid a csúcsra juttathatnak, de az állapotod tarthat ott – a mentális, a morális és fizikai.
Képzettség: Egy vezér esetében az számít leginkább, amit az után sajátít el, hogy már minden tudásnak birtokában van.
Csapatszellem: A csapat sztárja maga a csapat. A mi előbbre való az énnél.
Higgadtság: Légy önmagad. Ne hagyd, hogy az események elsodorjanak, akár jók, akár rosszak.
Önbizalom: A legerősebb tulajdonság a jól megalapozott önbizalom. Ez nem adott, meg kell szerezni.
Versenyzői nagyság: Teljesíts a legjobban, amikor a legjobbra van szükség. Minden nap a legjobbra van szükség.
Közösségi